+36 53 369 481
info@cegledhandball.hu
Bajnokság

A vereség és sérülések ellenére: küzdés, becsületes játék Tatabányán

by: ckkse

0

 

A K&H Férfi Kézilabda Liga, avagy az NB I 2022/23-as idényének kilencedik fordulójában Tatabányára látogattak a ceglédi kézisek. Az ország egyik legjobb csapatához idegenben utazni és ott helyt állni mindig nagy feladat, pláne ha a „fél csapat” hiányik és nem tud játszani a bajnokin. Hajdú, Tóth, Bartha, Kende, Spekhárt mellett most már Aleksza és Pásztor játékára se számíthatott Nagy Károly vezetőedző, így az idei szezon legvékonyabb keretével – csupa fiatallal – vágtunk neki, az egyébként is kőkemény derbinek.

 

I. félidő összefoglaló:

Szenzációs körítés mellett, az idei évben átadott új Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban, 2000 néző előtt játszottak a felek egymással. A válogatott játékosokat is a keretében tudó Tatabánya kezdte meg a gólgyártást, azonban új igazolásunk Dzsamáli azonnal válaszolt egy védhetetlen átlövéssel. Ez után még az első 10 percben drámai események követték egymást. Az a kisebbik gond volt, hogy a labdaeladásaink után azonnal átrohantak rajtunk és Rodriguez révén szerezték a könnyű gólokat, (6-1) tetézve a bajt – egy vétlen összefejelést követően – Tóth Marci mellett újabb irányítónkat veszítettük el Juhász Karcsi személyében. A játék is állt jó pár percig, ameddig Karcsit stabilizálták, szerencsére rutinos játékosunk azóta már jobban vagy, de a találkozót természetesen így már nem folytathatta , így papíron irányítónk, a 16 éves Panghy Barnabás maradt. A kényszer szülte szerencsétlen helyzetből adódóan, még nagyobb feladat hárult a játékosokra, így Szepesi és Markovics is ideiglenesen irányított a serdülőkorú, saját nevelés Panghy mellett. 6-1 után, mint ha ébresztőt fújtak volna a fiúknak, jeleztük, hogy megfogyatkozva bár, de mi is a pályán vagyunk: Kránitz hatástalanított több átlövést is, támadásban pedig Mazák villant beállóból kétszer is, Szücs szélről, Kállai átlövésből betalált és a gyors sokk után máris 8-5 volt az állás. 9-5-ös állásnál Nagy Károly időt kért és ezek után újabb remek sorozatot indítottunk. Dzsamáli igazolva klasszisát, egymás után háromszor talált be, volt hogy 12 méterről! 10-8-as állásnál mindössze 8 perc volt vissza az első játékrészből amikor támadhattunk az egy gólért, a magyar nemzeti válogatott kapusa Székely azonban túljárt Szepesi eszén. Ez után az utolsó percek nagyon rosszul végződtek az első játékrészben: könnyű hazai gólok, nagy rohanás amelynek a vége egy 8-3-as rohanás a bányásztól’.

 

II. félidő összefoglaló:

 

18-11-ról folytatódott a második játékrész, amelynek az elejét nagyon megnyomta a Tatabánya. A 39-ik percben már 11 góllal vezettek, láthatóan fáradni kezdett a vékony keret, azonban Markovics egy remek cselezés-betörés után 25-15-re módosította az állást. Korai volt fellélegezni, hiszen Maras Mateo a pályán töltött utolsó perceit nagyin megnyomta és az ő góljaival is a 47-ik percben az addigi legnagyobb különbséggel 30-18-ra vezetett a hazai csapat. Eljött Tombor Csaba csapatának is a pihentetés ideje, az utolsó bő 10 percben jött a második soruk, akik ugyan frissek voltak, de meglepően sokat hibáztak. Mi az utolsó 15 percben már kísérleteztünk, különböző taktikai elemekkel, így a hét a hat elleni játékkal is, ami meglepően jól sült most el. Kellettek Kránitz nagy védései is, nekünk a vagány felszabadult játék és egy olyan Cegléd amit szeretnénk az egész évben látni. Gyakorlatilag átfutottunk a hazaiakon és egy 8-1-es rohammal fejeztük be a mérkőzést! Iman Dzsamáli ismét 10 gól felett dobott (11), de mellette az egész csapat, erőn felül teljesített, Mazák, „Szepi” mint „öregek”, végig hajtották a ceglédi csikókat, akik ezen a meccsen megmutatták miért is igazolták le őket! Összességében az előjeleket látva ez egy nagyon csúnya derbi is lehetett volna, ezzel szemben emelt fejjel, büszkén hagyhattuk el az új Sportcsarnokot.

 

31-26-ra kikaptunk ugyan, de ez egy olyan vereség volt, amiből nagyon sokat tanulhatnak a srácok. Több játékosunk most villogtatott meg olyan képességét, amit már rég láttunk tőlük. Most jól fog jönni a hosszabb három hetes bajnoki pihenő, decemberben játszunk újra NB I-es meccset, méghozzá a Dabas otthonában. Addig reméljük több sérültünk is visszatér és újult erővel segíti csapatunkat.

 

MOL TATABÁNYA KC–HÉP-CEGLÉD 31–26 (18–11)

Tatabánya, 2000 néző. Vezette: Kovács T., Mándli

TATABÁNYA: Székely M. – P. RODRÍGUEZ 9 (2), ANCSIN 3, Ubornyák 2, Győri M. 3 (1), Topic, Ugalde 2. Csere: Nagy Benedek (kapus), OBRADOVICS 1, MARAS 7, Pergel 2, Vilovszki, Bodor, Edwards 1, Paizs 1 (1), Bodnár Á. Edző: Tombor Csaba
CEGLÉD: KRÁNITZ – Szűcs Balázs 3, Markovics 4, MAZÁK 4, Juhász K., Csomor 2, Szepesi I. 1. Csere: Tamási (kapus), DZSAMALI 11 (2), Teleki, Kállai 1, Panghy. Edző: Nagy Károly

Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–1. 7. p.: 6–1. 15. p.: 8–5. 22. p.: 10–8. 25. p.: 14–8. 37. p.: 24–14. 47. p.: 30–18. 55. p.: 31–25. Kiállítások: 0, ill. 2 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 2/2

 

MESTERMÉRLEG:

Tombor Csaba: – Jól kezdtük a mérkőzést, de a ceglédi Juhász Károly sérülése minket zavart meg jobban. Aztán lábra kaptunk. A szünet után elsősorban már a fiataloknak adtam lehetőséget, akik hellyel-közzel éltek is ezzel. A végjáték pedig úgy alakult, ahogy… Látjuk a hibáinkat, ezek kijavításán fáradozunk.
Nagy Károly: – Tudtuk, az erőviszonyok a Tatabánya mellett szólnak. Amikor a hazaiak edzője a második félidőben cserélni kezdett, kis levegőhöz jutottunk. Sőt, éltünk is a lehetőséggel, így tisztességes eredményt értünk el.