+36 53 369 481
info@cegledhandball.hu
Bajnokság

Álomkezdés a felsőházi nyitányon! – kiütéses győzelem a PLER ellen

by: ckkse

0

Óriási utat járt be a HÉP-Ceglédi KKSE felnőtt csapata az NB1/B keleti csoportjának alapszakaszába addig, míg eljutott az összevont NB1/B felsőházába. Voltak pillanatok amikor sokan egy fillért se adtak volna azért, hogy kedvenceink bejutnak a legjobbak közé, szerencsére ezt Nagy Károly vezetőedző és fiai másképp gondolták és hatalmas hajrát bemutatva a keleti csoport harmadik helyét az utolsó alapszakasz fordulóban elcsípve, bejutott a felsőházba. Aktuális és egyben első felsőházas ellenfelünk, a nagy múltú PLER-Budapest, éppúgy a harmadik helyet szerezte meg az NB1/B nyugati csoportjában, mint mi, igaz ők sokkal konzisztensebb alapszakasz teljesítménnyel, úgy hogy sokáig az első helyre is pályáztak. Mind két csapat tehát önbizalommal felvértezve, győzelemi szándékkal lépett pályára az abonyi sporiban’ rendezett számunkra hazai mérkőzésen. A Cegléd keretét illetően, továbbra is a mezőnyben nélkülözte az alapszakasz házi gólkirályát, Szepesi Istvánt, akinek szerencsére jól halad a rehabilitációja így hamarosan (pár héten belül) már hadra fogható lesz a felsőházban is. (a padra már most is leült, a hétméteresek értékesítésére!) Több maródi volt, aki sérülésből jött vissza, (pld. Mazák) ők továbbra is perclimittel játszottak. A meccsre megint szép számmal látogattak el a ceglédi szurkolók, ezúton is köszöni a csapat a mindig lelkes bíztatást!

 

A vendégek kezdték meg a gólgyártást, Schekk bombázott a kígyó térről a kapuba, de az ellen akcióból Tóth Norbert beállóból harcolt ki hetest amit a pályára csak a büntetők erejéig feljövő, még félig sérült Szepesi István magabiztosan pattintott a hálóba. Tamási első bravúrja után gyors fordulás, Pásztor gyorsindításból szerez gólt az előny máris a Ceglédnél! (2-1) A következő percek további magabiztos és egyben kökemény ceglédi védekezést hoztak, amivel nagyon nem tudott mit kezdeni a PLER, támadásban pedig pontosak voltunk, így Pásztor Ákos újabb gólja után 5-1-es előnynél már a hetedik percben jött a PLER időkérése. A szusszanásnyi szünet után, némileg rendezte a sorait a budapesti csapat.

Ugyan mi is be-be találtunk kapaszkodott a PLER: a 13-ik percben Horváth gólja után 7-4-re jöttek fel. Juhász ugyan gyorsan 8-4-re módosította az állást, de ekkor az első félidő egyik hullámvölgyét éltük meg, volt emberelőnyben kapott gólunk, sok kimaradt ziccerünk, így a 18-ik perc végin Nagy Károly vezetőedző kért időt a Ceglédnek. (8-6) Mi is góllal jöttünk ki az időkérésből, a remekül játszó Tóth találta be rögtön, de a PLER továbbra se akart leszakadni. Mindössze 7 perc volt hátra az első játékrészből, amikor 11-9-es vezetésünknél kicsiit megijedtünk, hogy még közelebb jöna PLER, hiszen Juhászt két perces kiállítással kiküldték és egyben hetest is kaptak. Kránitz Zoltán foglalta el a büntető erejéig a ceglédi kaput és ha már bejött tartást is adott a csapatnak, hiszen kulcsszituációban megfogta a hetest!

Mondani se kell milyen erőt adott ez a csapatnak, emberhátrányban már mi találtunk be a másik oldalon Spekhardt révén, majd sorrendben: Simányi, Gráf és Teleki is betalált részünkről! (15-9) Ekkor még az utolsó szó az első játékrészben a PLER csapatáé volt, de így is összeségében magabiztos 5 gólos előnnyel mehettünk a nagyszünetre. (15-10)

 

Mind két együttes motiváltan érkezett a második 30 percre. A vendégek hamar faragni akartak a hátrányukból ami némiképp sikerült is, hiszen szűk 10 perc után már 18-15-öt mutatott az eredményjelző, tehát mondhatni meccsben volt a budapesti ellenfelünk. Itt szeretnénk egy pillanatra előre tekinteni és pár szót ejteni ismét a fenomenális védekezésről és az ismét káprázatos kapusteljesítményekről. A találkozó utolsó több mint 20 percében írd és mond, 4 gólt kapott a csapatunk (abból is egyet, az utolsó másodpercben kb. már teljesen mindegy alapon) ami ismét egy olyan koncentrációról mutat tanúbizonyságot, amit az elmúlt immár jó pár meccsen megcsodálhattunk. Tamási Zsolt kapusunk 56%-al védett, többek között látványos bravúrokat is bemutatva, az utóbbi időben tőle ezek az „űr” számok (50% feletti védési hatékonyság) már-már megszokottak. Kránitz ma 3 hetesre jött be, kettőt fogott belőle szintén remek. A csapat védekezés pedig egyszerűen összeállt.

Kemények vagyunk, de ahogy a kiállítások számból is látszik nem durvák! A felállt védelmünk ellen finoman szólva se szeretnek játszani a csapatok. Természtesen az utolsó 20 percben a támadó oldalon se aludtunk be, sőt! A stabil védekezésnek köszönhetően rengeteg könnyű, gyorsindításos gólt szereztünk és a keret majdnem összes tagja, összesen 11 mezőnyjátékosunk tudott betalálni! Mi ha ez nem csapatsiker?! Az utolsó 10 percben már gyakorlatilag pihentethetett is Nagy Károly vezetőedző, de természetesen nem vettük félvárról a mérkőzést, így végül az egész találkozón kellemes meglepetést szerző 5 gólt dobó és ezúttal balszélsőként játszó Tóth Petrik szerezte a Cegléd utolsó 31-ik gólját, amire mindössze 19-et kapott.

 

31-19-es győzelmével álomrajtot vett a HÉP-Cegléd a felsőházban és ideiglenesen át is vette a tabellán a vezetést! Érdemes szót ejteni a gólkülönbségünkről is, ami egészen kimagasló a mezőnyben: plusz 52-vel állunk. Ezt a formát kell megtartani a folytatásban is és tartani ameddig lehet ezt a tempót, hiszen ez esetben egészen nagyot álmodhatnak a ceglédi játékosok…

 

Szenzációs volt fiúk!

Mindörökké Cegléd!!!