+36 53 369 481
info@cegledhandball.hu
Bajnokság

Drámai mérkőzés után, döntetlen a csúcsrangadón!

by: ckkse

0

Az Nb1/B felsőházának 8-ik fordulójában az első helyezett Budai Farkasok fogadták a HÉP-Ceglédet. A két csapat között mindössze 1 pont volt a különbség, így egy esetleges győzelemmel a Cegléd ugorhatott az élre. A derbit mind két oldalról nagy várakozás előzte meg, ami a mérkőzés helyszínén a Budaörsi Sportcsarnokban szemmel is látható volt, hiszen a hazai részről is rekordszámú néző látogatott ki, illetve csapatunkat is rengeteg szurkoló kísérte el: megtelt egy szurkolói busz és külön is érkeztek biztatni a fiúkat. Minden adott volt tehát, hogy egy színvonalas, jó hangulatú, bajnoki döntőnek beillő találkozót láthassunk.

 

  1. félidő összefoglaló:

 

Rögtön a kezdésnél látni lehetett, hogy Nagy Károly ceglédi vezetőedző számára ismét nem áll rendelkezésre a teljes keret, hiszen a régóta maródi Simányi Péter mellett, ott ült a lelátón Gráf Martin is. Mondani se kell így még inkább fel volt adva a lecke, a teljes kerettel játszó, hazaiak ellen. A derbi egy jogosan megítélt vendég hetessel kezdődött, amit Szepesi István magabiztosan a hálóba juttatott. Egyenlítenek a hazaiak, mi elkótyavetyélünk egy labdát, de hazaiak nem tudják megszerezni a vezetést, Tamási Zsolt kapusunk a helyén volt. Újabb ceglédi hetes, újabb „Szepi” gól, az állás 2-1-ide, az 5-ik percben. Marad is az eredmény, hiába kapnak a túl oldalon is hetest a hazaiak: Kránitz Zoltán érkezik a kapuba és hárítja a zsugát, nagy bravúrral. Ez a védés ad is egy löketet a csapatnak, Tóth Patrik talál be tőlünk szép támadás után. (1-3) Kialakul ez a két gólos különbség az első 15 percben, de szinte példátlan módon mindössze 5-3-ra vezetünk. Meg kell jegyezni, ebben a szakaszban Kránitz további két hetest hárít, egészen megbabonázva a hazaiak büntető lövőit. Először a 17-ik percben vezetünk három góllal, Kállai Martin szerzi meg a mérkőzésen az első találatát. (4-7)  A következő 5 perc nem rólunk szól, a hazaiak hálóőre nagy védéseket mutat be, tőlünk kiszórják Mazákot 2 percre, rögtön mini futást mutatnak be a hazaiak és fel is jönnek a 23-ik percben 1 gólra. (7-8) Nagy Károly ki is kéri az idejét, ami remek ütembe jött és több mint jól sül el, hiszen innentől egészen a félidő utolsó 40 másodperciéig nem kap gól csapatunk, lehúzza a redőnyt Tamási Zsolt és a védelem, ellenben a támadásban is kezd beindulni valami: Bendicsek kétszer, Juhász és Szepesi egyszer-egyszer talál be 4-0-s roham „elhúzunk” 12-7-re! Az utolsó szűk perc nem a miénk, hosszú idő után hetesőb találnak be a hazaiak, majd, az elhibázott támadásunk után, az utolsó másodpercben, egész pályás gólt is kapunk, még is magabiztosan, jobb játékkal és 3 gólos előnybe mehetünk a nagyszünetre.(9-12)

 

  1. félidő összefoglaló:

 

A második játékrész, az egész találkozón legeredményesebb játékosnak bizonyuló és összesen öt gólt szerző Kállai Martin találatával indul, amivel ismét négy van közte. (9-13) Ezután viszont az első mély gödörbe kerül csapatunk: a hazaiak kapusa kezd extázisban védeni, mi több technikai hibát vétünk, ellenben a Farkasok támadásai kezdenek működni, az eredmény egy 4-0-ás hazai rohanás és újra egál állás. (13-13) Egészen pontosan 10 perc után talál be újra csapatunk, Kállai Martin állítja el a vérzést és szerzi vissza a vezetést! (13-14) Spekhardt Gergő is újra hozzászól a játékhoz, ismét két góllal megyünk, de kevés ideig, hiszen szűk 1 perc alatt két gyors gólt rámolnak be a hazaiak így negyed órával a mérkőzés vége előtt újra döntetlen az állás. (15-15) Az utolsó 15 perc több drámát hozott, de azt előre elárulhatjuk, egyetlen másodpercre sem vezetett a mérkőzés folyamán ellenfelünk. Viszont a döntetlen állást hihetetlen módon, mindig elérték a végén és hiába vezettünk 5-ször is, 5-ször egyenlíteni is tudtak az utolsó 10 percben… Hozzá kell tenni az utolsó percben a győzelem a hazaiak kezében is benne volt, de Kránitz hárítani tudott, így 20 ms-el a vége előtt időt kért Nagy Károly és mi támadhattunk a győzelemért! Az utolsó játékban egy figura után, Juhász próbálta bejátszani a labdát Spekhardtnak, de sajnos a hazai védők menteni tudtak, így elúszott a győzelem és maradt a 20-20-as végeredmény, avagy a pontosztozkodás.

 

Hihetetlen közel voltunk ahhoz a csúcsrangadón, hogy megnyerjük a meccset és átvegyük a vezetést a tabellán, de panaszkodásra nincs ok, továbbra is mindössze 1 pontra vagyunk az első helytől és biztosan tartjuk a második helyünket, ami még feljutást ér az NB1-be. Két forduló van még hátra, bármi megtörténhet, de ahhoz, hogy nyugodtak maradjunk, mind két hátralévő meccset be kell húzni!

 

MINDÖRÖKKÉ, CSAK A CEGLÉD!