+36 53 369 481
info@cegledhandball.hu
Egyéb kategória

Irány Balatonfüred! – előrehozott bajnokit játszunk –

by: ckkse

0

A K&H Férfi Kézilabda Liga tizedik fordulójában játszott volna a Cegléd a Balatonfüred otthonában, de a hazaiak kérésére október 6-án csütörtökön, 18:00-ás kezdéssel már egymásnak feszülnek a csapatok. Így az NB I 2022/23-as szezon hatodik bajnoki meccse következik, ahol a tabellát illetően, két különböző célú alakulat találkozik egymással.

A tavalyi szezonban – az évek óta az NB I-ben egyre feljebb lépő Balatonfüred – a két óriás mögött az előkelő bronzérmet tudta megszerezni, ami óriási eredménynek számított! A remekül összerakott csapatban, idén is volt és jelenlegi magyar válogatott kerettagok, remek légiósok találhatóak, így kicsit meglepőnek tűnhet a jelenleg elfoglalt kilencedik helyük a tabellán. Azonban ha kicsit jobban megnézzük láthatjuk, hogy a brutális sorsolást kapó füred’ eddigi két veresége kalkulálható volt, (Pick Szeged, Telekom Veszprém) ugyan nyertek a Fejér B. Á. L. Veszprém ellen, viszont becsúszott két döntetlen is. Előbb a Gyöngyössel remiztek, majd a legutóbbi fordulóban, a bajnokság eddigi meglepetés társasága, a NEKA rabolt pontot aktuális ellenfelünktől. Ebből is kifolyólag hazai pályán a Cegléd ellen javítani szeretnének és számukra nem is lehet más a cél mint a győzelem.

Mi egy hihetetlen élet-halál derbin, egy utolsó pillanatban szerzett góllal iratkoztunk fel a tabellára és szereztük meg első győzelmünket a legutóbbi fordulóban a Budai Farkasok ellen. Mondani se kell óriási terhek szakadtak le a fiúk vállairól, reményeink szerint innentől egy sokkal felszabadultabb csapatot láthatunk, amely továbbra is hétről-hétre jobb lesz. A füred ellen „kötelező” is könnyednek lenni, hiszen nem mi vagyunk az esélyesek, viszont a teher most nem minket nyom, ebből építkezni kell. Remélhetőleg még inkább összeáll a csapat, már az is szép eredmény lenne, ha minél tovább meccsbe tudnánk tartani magunkat, de természetesen Nagy Károly fiai most sem feltartott kézzel lépnek pályára. Több maródink vannak, bízunk benne, hogy a derbire készen fognak állni, hiszen van esély a visszatérésekre.

Mindent bele fiúk!