+36 53 369 481
info@cegledhandball.hu
Bajnokság

Liga Kupa: Kecskeméten zárjuk a csoportkört

by: ckkse

0

Öt mérkőzés a Liga Kupában, négy győzelem és egy döntetlen a mérleg eddig. Így csütörtökön 14:30-as kezdéssel, a csoporttalálkozók utolsó fordulójára már biztos első helyzetként mehetnek Kecskemétre Nagy Károly tanítványai. A Kecskemét, akik a csoport egyetlen NB 1/B-és csapataként nulla ponttal állnak, nagyon fiatal kerettel rendelkeznek, sok tehetséges játékossal és egy remek ceglédi edzővel Tóth „Gepa” Norberttel . Senkit nem szabad félvállról venni, de most tényleg a legfontosabb, hogy senki ne sérüljön le és gyakorolni tudjunk.

A keretet illetően több pihentetés várható, hiszen kisebb sérülések, betegségek ütötték fel a fejüket a csapatnál. Azért szerencsére komoly gond nincs, Dzsamalinak a térdére figyelni kell, Panghy keze rakoncátlankodik kicsit. Spekhardt Gergő az egyetlen akit még hetekig nélkülözni kell, de a legjobb kezekbe volt, jól sikerült a műtétje, így február végén már pályán is lehet.

A kecskeméti mérkőzéstől függetlenül, már biztos negyeddöntősek vagyunk és az is eldőlt, hogy a Szigetszentmiklóssal játszunk oda-vissza vágós találkozót a legjobb négybe való kerülésért. A derbiket február 14-én 19:30-tól idegenben, majd március 10-én 19:00-kor hazai pályán játsszuk.