+36 53 369 481
info@cegledhandball.hu
Bajnokság

Liga Kupa: döntetlen a Gyöngyös otthonában

by: ckkse

0

A 2022/23-as szezon első Liga Kupa meccsére készült a Ceglédi KKSE, akik a „B” jelű négyes tagjaként, a szintén NB I-es Gyöngyössel kezdtek. A találkozóra ismét vékony kerettel, de már pár visszatérő maródival (Bartha, Tóth) utaztunk.

A derbin jó alkalom nyílt a fiatal saját nevelésű játékosainknak bemutatkozni, akik közül Panghy Barnabás már az első félidőben irányíthatott és készíthetett elő Iman Dzsamalinak (aki ismét a mezőny legeredményesebb játékosa volt 9 góllal), emellett egy bátor betörés után megszerezte első felnőtt gólját is hivatalos meccsen. Az első játékrészben jobbára futottunk az eredmény után mivel 4-1-el bekezdett a hazai csapat, de fokozatosan dolgoztuk le a hátrányunkat és az első félidő végére már inkább nálunk volt a momentum. (12-12)

A második játékrészben mind két együttest jobbára a fiataljai erősítette. Nálunk a szintén saját nevelésű, élete első Liga Kupa meccsén pályára lépő Farkas „Csoki” Bence villogott. Aki ugyan csak a második félidőben lépett pályára, ekkor viszont jól sáfárkodott a helyzeteivel és technikás találatokat szerezve négy gólnál meg se állt! Ebben az időszakban már a Ceglédnél volt az előny 5 perccel a vége előtt még 3 góllal vezettünk, de a Gyöngyösi fiatalok huszáros hajrát mutattak be és döntetlenre mentették a találkozót. Összeséében a felkészülést a bajnokságra jól szolgálta a meccs, hiszen több taktikai elemet is gyakorolni tudtunk (hét a hat elleni játék, két beállós játék) és a legfontosabb fiatal játékosaink is masszív perceket tölthettek a pályán és kivehették a részüket a pontszerzésből. Itt szeretnék még kiemelni a szintén a ceglédi utánpótlásban is nevelkedő Aleksza Tamás fiatal kapusunk teljesítményt, aki az egész mezőny egyik legjobbja volt.

 

Férfi kézilabda Liga Kupa, B csoport
HE-DO B. Braun Gyöngyös – HÉP-Cegléd 26-26 (12-12)
Gyöngyös, 300 néző
V.: Paska Dániel, Vastag Sámuel

Gyöngyös: Gyánti (kapus), Nkousa 2, Halász 2, Jaros 4 (2), Mátyás 2, Hegedüs 1, Lakosy 3, Gulyás, Schmid 3, Schäffer 3 (1), Gyallai 2, Karnok, Jóga 1, Menyhárt 3. Edző: Bíró Balázs.

Cegléd: Aleksza, Kránitz, Tamási (kapusok), Markovics 1, Csomor 1, Szepesi, Panghy 1, Mazák 2, Tóth 1, Kállai 3, Dzsamali 9 (2), Szűcs, Bartha 1, Farkas 4, Teleki 3. Edző: Nagy Károly.