+36 53 369 481
info@cegledhandball.hu
Bajnokság

Liga Kupa: veretlenül és győzelemmel zártuk a csoportkört

by: ckkse

0

A Liga Kupa csoportküzdelmek ötödik, egyben utolsó fordulójához értek Nagy Károly vezetőedző fiai. Gyakorlatilag egy tét nélküli találkozót vívhattak a felek, hiszen az már előzetesen eldőlt, a Cegléd megnyerte a csoportját, aktuális ellenfele a Kecskemét pedig sereghajtóként végzett.

A Messzi István Sportcsarnokban vívott találkozón a gyakorlásé volt a főszerep, a pihentetés mellett. Az első játékrészben a nyitott védekezést (is) gyakorolva, sok-sok labdát szerzett csapatunk, amiből könnyű gólokat tudtunk szerezni. Ebben a játékrészben többször megtudtuk játszani a széleket is, ami külön öröm, hiszen ez is az egyik olyan szegmens a játékunkban, amiben még nagyon sok előrelépés lehet. Juhász jól mozgatta a csapatot és emellett 4 gólt is dobott. Kende a kézsérülése után kezdi visszanyerni a formáját, (5/7-el, 71%-os dobóstatisztikával zárt) de még tőle is sokkal több kijöhet a bajnokikon. Az első félidőt így nagyon simán 25-15-re nyerte csapatunk.

Sajnos a második félidő már nem sikerült ilyen fényesre. Sok hibával kezdtünk, amit a fiatal kecskeméti játékosok azonnal megbüntettek, gyors leindításos találatokkal. Közelebb is zárkóztak, de azért a győzelmünk egy percig se forgott veszélyben. Kállai Martin – aki végül 6 góljával az egész találkozó legeredményesebb játékosa lett – jó pillanatokban és jó százalékban szerezte átlövésből góljait. Összességében végül simán, 36-30-ra nyert csapatunk.

A Liga Kupa „B” csoportját így négy győzelemmel és egy döntetlennel zártuk, így nagyon kedvező ellenféllel, az „A” csoport negyedikével, a Szigetszentmiklós csapatával játszhatunk az oda-visszavágós negyeddöntőben.