Utánpótlás évekkel együtt 30 éves kézilabda játékos pályafutásod végéhez közeledsz. A pénteki hazai mérkőzés így különleges lesz számodra, hiszen utoljára húzod fel hazai környezetben a ceglédi mezt. Belegondoltál már ebbe?
Furcsa érzések kavarognak bennem, úgy érzem fejben, hogy sok-sok év lenne még bennem és a testemmel sem lenne még különösebb gond, hisz nincs sérülésem. Azonban van egy másfajta fáradtság érzéseim is, így 37 évesen átkellett gondolnom, hogy hova tartok tovább a kézilabdában.
És hova, mi az út?
Távolabbról indítanám ezt a választ: Cegléden kezdtem el dolgozni az utánpótlásban, mint edző, amit nagyon hamar megszerettem. Büszke vagyok rá, hogy mind a gyerekekkel, mind a szülőkkel, jó kapcsolatot ápoltam. Mivel édesapám is kézilabda edző, sokszor megfogalmazódott bennem, hogy játékos pályafutásom után is szeretnék a kézilabda mellett maradni, mint vezetőedző. A szezon vége felé közeledve kaptam egy lehetőséget Komáromról, ahol a felnőtt férfi vezetőedzői pozícióra kértek fel dolgozni. Van cél, van kihívás (visszajutni az NB I/B-be) így hosszas mérlegelés után, úgy döntöttem 100%-ban az edzői pályafutásra fogok fókuszálni. Így sajnos megkellett hoznom azt a fájó döntést, hogy befejezem az aktív játékos pályafutásomat.
Vissza a játékos pályafutásra, kiemelnél egy-két sarokkövet karrieredből?
Egészen 17 éves koromig édesapám volt az edzőm, neki köszönhetem, hogy megszerettem ezt a sportágat, az alapokat is tőle tanultam. 18 évesen aztán elkerültem otthonról, Hajdúszoboszlóról és a PLER utánpótlásához kerültem, nem mellékesen ekkor találkoztam először Nagy Károllyal, aki ugye egy érdekes ívet lezárva, most is az edzőm. Az első NB I-es felnőtt évem is meghatározó az életemben, 21 évesen Százhalombatta csapatában debütáltam az első osztályban. Igazi mélyvíz volt ez számomra, hiszen kezdő irányítónak igazoltak! Meglepett fiatal játékosként, hogy felhívott Sótonyi László (idősebb csapattársak ajánlottak neki) és megadta a lehetőséget. Kis ceglédi kapcsolat már itt is volt, hiszen ekkor csapattársaim voltak Jakab László „Jakszi” és Varga Péter. Százhalombatta után igazi nagy lépés volt a pályafutásomba a Gyöngyöshöz való igazolás. Nagy Károly keresett meg, hogy egyből jussunk vissza az NB I-be, ami aztán egy nagy menetelését követően sikerült is. Azt tudom mondani, hogy sportszakmai szempontból itt kezdőtek pályafutásom legjobb évei, hiszen a Gyöngyössel feljutó csapatként hatodik helyet tudtuk elcsípni az NB I-be, ami újoncként nagydolognak számít a mai napig. Mégis a legnagyobb sportsikernek azt éltem meg karrierembe, amikor Magyar Bajnoki bronzérmes lehettem a Balatonfüred színeiben, majd a következő évben Európa Kupát játszhattunk. Füredre Sótonyi László által kerültem, aki még emlékezett rám Százhalombattáról és nyomon követte a pályafutásom. Folyatásban még mindig NB I, visszakerültem Gyöngyösre 28 évesen, talán az egyik legjobb formámban, Kis Róbert a mostani ceglédi elnök még Gyöngyösön dolgozott ekkor és az akkori vezetőedzővel visszaigazoltak korábbi csapatomhoz.
Itt álljunk meg egy kicsit, hogyan lesz ebből Ceglédi igazolás?
Nagy Karcsi és Kis Robi tehet mindenről!(nevet) Karcsi ide került, mint edző, Kis Robi is, mint technikai vezető ők forszírozták az ide igazolásomat Borsos Pista bácsinak és Borsos Gergőnek, az akkori klub vezetőknek. NB I-es volt ekkor csapat és azt tudom mondani, az én itt lévő éveim legerősebb Ceglédében sikerült debütálnom. Sokan emlékezhetnek: olyan csapattársaim voltak mint, Pallag Péter, Borsos Tamás vagy például Ivan Perisic. Nagyon jó kis csapat voltunk.
Cegléd végül meghatározó lett pályafutásodban!
Igen, hiszen felnőtt pályafutásomban itt töltöttem a legtöbb évet, majdnem 7 évet! Utólag elmondhatom többször volt lehetőségem váltásra, de végül mindig a szívemre hallgattam és itt maradtam. Megszerettem ezt a várost, rengeteg barátot szereztem itt, nem túlzok, ha azt mondom, minden utcasarkot ismerek már. Nem mellesleg a jelenlegi párom is tősgyökeres ceglédi, szóval tényleg immár ezer szállal kötődőm a városhoz.
Ha nagy egészében nézel vissza a pályafutásodra, mit emelnél még ki magadról?
Én arra vagyok talán a legbüszkébb, hogy bármerre járok az országban mindenhol ismerősökkel, sőt barátokkal találkozom. Hihetetlen mennyi mindent köszönhetek ennek a sportágnak! Büszke vagyok arra, hogy még az előző generáció nagyjaival is játhattam együtt, vagy egymás ellen és mivel ilyen sokáig húztam az igát a kézilabdában, ismernek a jelenlegi fiatal tehetségek is.
Végezetül, milyen érzés lesz pénteken utoljára magadra húzni hazai pályán a sárga-kék mezt?
Emocionális ember vagyok, akik ismernek, ezt tudják rólam, így nem csoda nagyon sokat gondolkoztam mit fogok majd tenni, érezni az utolsó hazai pályára lépésemkor. Viszont végül arra jutottam, hogy csak szeretném megélni a pillanatot, amit majd a pályán tölthetek. Cegléden rengeteg szeretet kaptam a szurkolóktól, a tanítványaimtól, remélem az utolsó hazai meccsemen is ott lesznek velem a lelátón, nagyon sokat jelentene ez nekem!