Zsolti, hogy lettél te kapus?
A véletlenek egybeesése nyomán alakult így. Negyedik kerületi budapesti, egészen pontosan újpesti srácként minden érdekelt kezdetben, de nem kifejezetten sportolónak készültem. Végül mégis egy sport tagozatos iskolába kerültem általánosban, ahol ötödik osztályban elkellet dönteni, hogy hol leszek igazolt sportoló. (kötelező volt, valahova leigazolni) Apukám is kézilabda kapus volt és édesanyám is kézilabdázott, de ők a kézit nálam soha nem erőlették. Ötödik osztály előtt augusztusban egy szórólap jött hozzánk, a postaládába, kéziseket toboroztak a Budapesti Eelektromos Sportegyesületbe, így kapóra jött ott kipróbálni magam. Szüleim ismerték az ottani edzőt, aki épp kapusgondokkal küszködött, úgy hogy velem már az első edzéstől kezdve kapusként számoltak. Szuszpenzorral, hosszú nadrággal érkeztem életem első kézilabdaedzésére, így nem is volt kérdés egy pillanatig sem melyik lesz az én posztom.
Mikor lépett az életedben komolyabb szintre a sportág?
Az Elektromosba nevelkedtem, ott kaptam meg az alapokat, majd a TF SE felnőtt fiókcsapata lettünk az NB II-ben, ahol egész szürreális módon, már 15 évese úgy hozta a sors, hogy be kellett mutatkozni a felnőtt mezőnyben. A következő nagy sarokpont kézilabda pályafutásomba, a fradiba igazolásom volt 17 évesen. Ott már az NB I/B-s bajnokságban is bemutatkozhattam, játszhattam a Magyar Kupa négyes döntőben, amit ilyen fiatalon, pláne NB I/B-és csapat tagjaként nagy dolognak éltem meg.
A Ferencvárosban három szép évet töltöttem el, bár nem titkolom örök Újpesti maradtam a szívemben, a fradi mez alatt mindig újpesti aláöltözetet hordtam, ezt persze a szurkolók nem tudták.(nevet) A következő állomásom Gyöngyös volt, ahol először számoltak velem az NB I-ben stabil kapusként. Ez egy nagyon jó szezon volt a karrieremben, ekkor ismertem meg Nagy Károlyt, aki bizalmat is szavazott nekem és végül a szezon meglepetéscsapatként 6-ik helyezettek lettünk újonc csapatként az első osztályban.
Mikor érezted azt, hogy most vagy életed legjobb formájába?
A gyöngyösi kaland után, az NB I-be frissen feljutó Budakalász csapatához kerültem 25 évesen. Hihetetlen szezonunk volt, szinte minden klappolt az egész évben ami azt gondolom nagyon ritkán fordul elő! A rutinoa és fiatal játékosok jól kiegészítették egymást, és az akkori kézilabda társadalom általános megdöbbenésére újoncként negyedikek lettünk. (ez ma már az NB I/B-ből frissen feljutó csapatoknál szinte elképzelhetetlen) Itt már konkrét elsőszámú kapusként számoltak velem, azt gondolom a teljesítményemmel a bizalmat megháláltam. Itt csak halkan jegyzem, meg és nem szeretném, ha erre esne a fókusz, de alakulhatott volna máshogy is a pályafutásom, ha egy kicsit bátrabb vagyok, de a lojalitásom ezt felülírta.
Hogyan jött képbe Cegléd?
Az előző vezetőség keresett meg, mielőtt válaszolni tudtam volna, új vezetőség lett Cegléden, Kis Robi vezetésével. Ő elmondta, hogy eleve ő ajánlott már a csapathoz. Nem sokat vacilláltam ezek után, gyorsan megszületett a döntésem és végül látjátok ez lett a végállomásom is.
Felnőtt szinten itt húztál le a legtöbb évet, mi kötött végül ide?
Lojális embernek tartom magam, ahogy mondtam is már. A Cegléddel mindig volt egy konkrét célunk, így folyamatosan feljutottunk az NB I-be, amit nagy sikernek éltünk meg, majd sajnos nüanszokon múlott mindig, a bennmaradás. Amikor kiestünk, mindig az volt a fejembe, hogy ha velem esett ki a csapat az a minimum, hogy velem is jussunk vissza! Ez ugye többször is sikerült, amit nagy sikernek éltem meg, pedig fiatal NB I-es kapusként még azt mondtam, ha egyszer az NB I-ből velem esik ki a csapat, akkor én befejezem. Ez aztán másképp alakult, nagyon megszerettem a várost, a csapatot, sok barátra tettem itt szert és immár a családom is ide köt.
Mi köszönsz a kézilabda sportnak?
Gyakorlatilag a 23 éves pályafutásom mindennapi edzésekkel telt el, hétvégi meccsekkel. Nem túlzok, de szinte mindent a sportnak köszönhetek. Ennek szenteltem az életem és ugyan sok-sok sérülés hátráltatta a pályafutásom, (hat térdműtét) de mindegyikből feltudtam állni. Ezek a pillanatok is megtanítottak a küzdésre, felkészítettek az életre. A továbbiakban sem szeretnék elszakadni a sporttágtól, szeretném visszaadni a kézilabdának amit adott nekem, így a szezon befejezésével abbahagyom a játékot és kapusedzőként fogok tovább dolgozni.