+36 53 369 481
info@cegledhandball.hu

by: kolibri

0

by: kolibri

0
Utánpótlás
Bajnoki cím kapujában az U20-as csapatunk!

Ifjúsági és serdülő csapatunk is pályára lépett hét közben.U20-as fiaink Makón gyűjtötték be a pontokat, és már csak két lépés választja el a fiúkat a bajnokicímtől. Előbb Nyíregyházán, majd itthon május 24.-én vélhetően a mindent eldöntő találkozón aGödöllő csapata ellen szerezheti meg a feljutást érő első helyet.Jelen pillanatban egy pont az előnyünk a Gödöllő előtt….

Elolvasom
Kék cápák
Öt bajnokit játszottak a Cápa lányok

 A Ceglédi KK SE Kék Cápák három korosztálya ör bajnoki mérkőzésen lépett pályára. A felnőttek az NB II rájátszásának 4. fordulójában Szegedre látogattak, ahol nagyot küzdve végül egy góllal alul maradtak. Az U19 korosztályt a Vecsés fogadta Tóalmáson, ahol sikerült legyőzni a vendéglátókat, az U12 gyerekek pedig Tiszaföldváron játszottak két meccset. Eredmények: felnőtt korosztály K….

Elolvasom
Interjú
Tamási Zsolt: az egész életemet a kézilabda határozta meg!

Zsolti, hogy lettél te kapus? A véletlenek egybeesése nyomán alakult így. Negyedik kerületi budapesti, egészen pontosan újpesti srácként minden érdekelt kezdetben, de nem kifejezetten sportolónak készültem. Végül mégis egy sport tagozatos iskolába kerültem általánosban, ahol ötödik osztályban elkellet dönteni, hogy hol leszek igazolt sportoló. (kötelező volt, valahova leigazolni) Apukám is kézilabda kapus volt és édesanyám…

Elolvasom

Következő meccs

Rákosmente
vs
Ceglédi KK
NB I/B
, május 19, 2024
Elolvasom
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
vs
Ceglédi KK
NB I/B
, május 26, 2024
Elolvasom

TabellaFull table

Select League