Két hete kezdte meg az NB I-es bajnokságra való felkészülését csapatunk. A napi két edzés mellett, kevés most a pihenő, így az első edzőmérkőzésre az Eger ellen – ahogy ilyenkor lenni kell – nehéz, fáradt lábakon érkeztek meg a ceglédi fiúk. Kisebb betegség és sérülés miatt elővigyázatoságból nem játszott a mérkőzésen 4 meghatározó…
